Kórházi hulladék? Öt méhlepény-szokás

Most, hogy babát vársz, a testedben van egy egészen különös szerv, egy valódi “három az egyben”, vagy inkább “négy az egyben” szerv – ez nem más, mint a méhlepény. Magyarországon és a többi “nyugati” országban általában a szülés után a méhlepényt általában őrzik néhány napig, aztán a többi kórházi hulladékkal együtt megsemmisítik (elégetik). Más kultúrákban azonban a méhlepényt számos szokás és hiedelem övezi, és ezekre alapozva számos modern méhlepény szokás éled újjá a XXI. században.

Nézzük meg először, hogy mi is ez a méhlepény? Az egyik legkülönlegesebb tulajdonsága, hogy ez az egyetlen olyan emberi szerv, aminek csak időszakosan (a baba születéséig) van funkciója. Ez a csoda-szerv, a méhlepény - tudományos nevén a placenta – a beágyazódás után szinte azonnal fejlődésnek indul és elkezdi az első feladatát, ami a hormontermelés. Ezt az első, méhlepény-kezdemény által termelet hormont, a HcG-t mutatják ki a terhességi tesztek, és ez az a hormon, ami megálljt parancsol beágyazódás estén a menstruációs ciklusnak. A méhlepény a teljes méretét kb. a 16. hétre éri el: fél kiló körüli, kb 18-20 cm átmérőjű lapos szerv lesz. Ekkor azonban az anyaméh még nagyon messze van a “végleges” méretétől! Ha belegondolsz, a pocak még csak kb. ilyenkor válik láthatóvá! Ezért amikor ilyenkor ultrahang-vizsgálattal azt állapítják meg, hogy a méhlepény nem jó helyen van, ez nem sok mindent jelent! A méh még rengetet fog nőni, és ahogy a méh növekszik, a méhlepény nagyon nagy valószínűséggel szépen feljebb fog vándorolni! Tehát emiatt nem kell aggódni, ez csak felesleges pánik-keltés! A valódi placenta previa - amikor a méhlepény részben vagy teljesen elfedi a méhszájat – csak a várandósság utolsó harmadában állapítható meg!

Na de hogy is működik a méhlepény? Képzeld el azt, hogy két tányért egymással szemben fordítasz: a felső tányér a baba sejtjeiből jön létre, az alsó tányár pedig az anya sejtjeiből - a két tányér közötti teret pedig az anya vére tölti ki, ami folyamatosan cserélődik az alsó tányéron átvezető erek segítségével. A felső tányérból pedig számtalan elágazó újjacska (chorion bolyhok) lógnak be ebbe a vérrel töltött térbe: a gáz- és anyagcsere pedig ezeken az újjacskákon keresztül történik meg, az újjacskákban lévő mikro-erek erekké, majd pedig a köldökzsinórban futó két artériává és egy vénává egyesülnek. A méhlepény, tehát ellátja tulajdonképpen a baba számára a tüdő, az emésztőrendszer és a vese funkcióit is – egyetlenegy szervben!

Mi történik a születés után ezzel az időszakos szervvel? Az oxitocin hormon hatására a méh összehúzódik, így a placenta leválik a méhfalról és megszületik.
Na de nézzük meg, milyen hagyományok vannak más kultúrákban a méhlepénnyel kapcsolatban és ezek hogyan élednek újjá a XXI. században – amik tükrözik a társadalmi, kultúrális értékeinket!

Az első ilyen hagyomány a szeparációhoz kapcsolódik. A méhlepényt a babával a köldökzsinór köti össze, ennek az elvágása szimbolikus értékű a legtöbb társadalomban. Míg hagyományosan a köldökzsinórt a bába vágta el – jelképezve ezzel a baba befogadását a közösségbe, manapság egyre gyakoribb, hogy szülők kérik, hogy az apa vághassa el a köldökzsinórt. Ez a kis apró rituálé szimbolizálja a család születését, a baba befogadását a társadalomba. Szintén egyre gyakrabban előfordul, hogy szülők nem a szokásos műanyag kapcsot választják erre a rituáléra, hanem saját maguk készítenek valamilyen természetes anyagból egy kis elkötőt, sőt már olyanról is hallottam, hogy kérésre a köldökzsinórt nem elvágták, hanem gyertyával elégették.

A második hagyomány a méhlepény sorsához fűződik. A méhlepényt a legtöbb kultúrában röviddel a születés után az apa temette el, vagy a ház/kunyhó bejárata alá, vagy pedig a földbe, gyakran valamilyen növényt ültetve fölé – úgy tartották, hogy ez a rituálé védi majd meg a ház lakóit, a családot a rossz szellemektől. Manapság a modern kor vívmányait kihasználva sokkal gyakoribb, hogy születés után a méhlepényt lefagyasztják, és akár hónapokkal, évekkel később egy családi ünnep keretében temetik el és ültetnek fölé valamilyen növényt, általában fát. Ennek a modern ünnepnek az egyik szimbolikus jelentése a család ünneplése, a másik pedig annak az ünneplése, hogy a nő a szülés után visszatér a társadalomba az új, anya-szerepben.
Ha esetleg ezen egy kicsit felháborodsz, hogy milyen “gusztustalan” dolog egy emberi méhlepényt tartani a fagyasztóban, akkor arra kérlek, hogy egy pillanatra tedd félre az előítéleteket és gondold végig higgadtan, hogy miért lenne “gusztustalanabb” egy emberi méhlepény, mint például egy sertésmáj a fagyasztóban…ugye semmi logikus indokot nem találsz?

A harmadik méhlepény rituálé a Lotus szülés, ami azt jelenti, hogy a születés után a köldökzsinórt nem vágják el egyáltalán, hanem a méhlepényt a baba mellől csak akkor távolítják el, amikor a köldökcsonk – illetve ebben az esetben nem is beszélhetünk csonkról – leválik. Bevallom őszintén, hogy a névből adódóan én is azt hittem, hogy ez valami keleti, ezoterikus dolog, de a valóság nagyon messze van ettől! És ha józanul belegondolunk “keleten”, a buddhista országokban meleg van, így nagyon nem lett volna praktikus a baba mellett tartani a méhlepényt. Ez a szokás már egy XX.századi szokás: 1970-ben egy Claire Lotus Day nevű hölgy ragaszkodott ahhoz, hogy az ő babájánál ne vágják el a köldökzsinórt. Elég sok keresgélés után, de végül Californiában talált egy orvost, aki partner volt ebben. Úgyhogy innen ered a “Lotus szülés”, ami nem lótusz-szülés! Ez a modern rituálé azt hangsúlyozza, hogy a baba már a születésétől fogva önnálló emberi lény, így a méhlepényről való lemondás is az ő “döntése”, nem pedig egy külső “beavatkozás” eredménye…

Na de mit csinálnak az állatok a méhlepénnyel? Hát innen ered a negyedik méhlepény szokás, ami nem más, mint a placenta elfogyasztása. Az állatok ugyanis, akár ragadozók, akár növényevők, a méhlepényt az utód megszületése után megeszik. Kivétel nélkül. A méhlepény elfogyasztását választó szülők ezt azzal magyarázzák, hogy a méhlepény segíti a tejtermelés beindulását, általános roboráló hatással van a szervezetre és még a szülés utáni depresszió kialakulásának az esélyét is csökkenti. A kutatások ezzel szemben nem igazoltak vissza semmifél elixír-hatást, az egyetlen említésre méltó “hatóanyag” a vas és valamennyi hormon, de a mennyiség nem számottevő. Az a magyarázat pedig számomra kézenfekvőbb, hogy az állatok azért eszik meg a méhlepényüket, hogy eltüntessék a nyomokat az esetleges ragadozó állatok elől és hogy tisztán tartsák a fészküket, ahol az újszülőtt kis utódjaikat gondozzák. De a lényeg a lényeg: ha valaki mégis úgy dönt, hogy a placentát elfogyasztja, ez a szíve joga, ártani semmit nem árt vele és ha hisz a gyógyító erőben, akkor akár még pozitív (placebo) hatása is lehet. A placenta elfogyasztásának két módja van: az egyik, hogy egy belső szervhez hasonló módon hőkezeléssel elkészítik, kvázi megfőzik vagy megsütik. A másik mód sokkal gyakoribb, ez az, hogy a placentát kiszárítják, elporítják és bekapszulázzák és az anya étrendkiegészítőként fogyasztja. A méhlepény kapszulázással egyébként sok dúla is foglalkozik, ha esetleg érdekelne ez a dolog, a dúlák között érdeklődj.

A következő szokás, amit meg szeretnék említeni a méhlepénnyel kapcsolatban, az a méhlepény rajzolatához fűződik. Ha elképzeled a baba köldökzsinórját és az abból a méhlepényben szerteágazó ereket, akkor nem nehéz egy fára gondolnod. Ez a fa egy különleges fa, az életfa: a születés, növekedés és halál szimbóluma egyben. Éppen emiatt sokan készítenek a méhlepényről egy papír lenyomatot, vagy egy kis darabkát kiszárítanak belőle és a születés szép emlékeként őrzik.

Ha a szüléseddel kapcsolatosan informáltan, tudatosan szeretnél dönteni, akkor érdemes egy picit elgondolkodni azon is, hogy milyen sorsot szánsz a méhlepénynek a születés után. Szerencsére ma már kórházi környezetben is egyre ritkábban vált ki elképedt csodálkozást, ha a szülők úgy döntenek, hogy hazaviszik a méhlepényt. Mindenesetre akár szeretnéd elkérni a méhlepényt, akár nem, azt azért javaslom, hogy a szülés nézd meg ezt a csoda-szervet és egy pillanatra köszönd majd meg a neki, hogy kilenc hónapig benned lakott és lehetővé tette a kisbabád fejlődését!