Hogyan nyomj és hogyan lélegezz a kitolási szakaszban?

Amikor filmekben a szülésről van szó, szinte mindig azt látjuk, hogy az anya hanyatt fekszik a szülőágyon, az orvos a lábai között, a többi szereplő (szülésznő, ápoló, apa) pedig hangosan utasítják, hogy nyomjon erősen, hogy tartsa vissza a lélegzetét nyomás közben és hogy mikor vegyen levegőt. Vajon tényleg szükség van erre? Vajon tényleg nem születnének meg a babák vagy nehezebb lenne a szülés, ha senki sem mondaná meg az anyának, hogy mit is kellene csinálni?

Mielőtt konkrétan válaszolnék erre a kérdésre, nézzük meg, hogy milyen folyamatok, milyen tényezők segítik a kitolási szakaszt, a konkrét születést, amikor a baba a szülőcsatornán keresztül világra jön!
Az első tényező a méhösszehúzódás. Tipikusan a kitolási szakaszra ritkább, de erőteljesebb összehúzódások jellemzőek. A vajúdás során a méh teljesen átsruktúrálódott, a méh felső része, a fundus megvastagodott és ez az erős, megvastagodott izom szinte pumpaként préseli ki a kisbabát – az akaratunktól teljesen függetlenül. A kitolási szakasz második segítsége a gravitáció. Félig ülő, négykézlábas, guggoló, támaszkodó stb testhelyzetben a gravitáció hatása nagyon jól érvényesül és szinte húzza kifelé a három kiló körüli kisbabát. Hanyatt fekve azonban a gravitáció nemhogy nem segít, hanem a folyamat ellen dolgozik, mivel a hüvely ebben a testhelyzetben nem vízszintes, hanem kissé felfelé irányul. A harmadik fontos szereplő az aktív izommunka, a nyomás. Ez az akaratlagos izommunka akkor a leghatékonyabb, ha összhangban van az összehúzódásokkal és ha akkor fejtesz ki erőt, amikor már valóban ellenállhatatlan nyomási kényszert érzel!

Na de mielőtt rátérnénk arra, hogy hogyan a leghatékonyabb ez az erőkifejtés, előtte hasonlítsuk a kitolást egy nagyon profán, nagyon hétköznapi dologhoz: a kakiláshoz! Egy picit gondold végig, hogyan szoktunk kakilni! Általában érezzük a kakilási ingert, ekkor elmegyünk a WC-re és aktív izommunkával produkáljuk az eredményt. De biztos voltál már Te is abban a helyzetben, amikor nagyon aggódtál, hogy nehogy majd „ott” és „akkor” kelljen kakilni menned (pl egy hosszú vonatút, utazás stb előtt), ezért igaz nem kellett kakilnod, de már indulás előtt elmentél a WC-re és csak az izmaid munkájával valószínűleg sikerült valamit kipréselned. Igaz, hogy fájdalmas volt, talán még aranyeret is beszereztél közben, de azért mégiscsak összejött a dolog. Ezzel szöges ellentétben áll az a helyzet, amikor érzed, hogy nagyon kell kakilnod, de nem tudsz elmenni a WC-re! Csak tartogatod, csak tartogatod, már alig bírod és amikor végre lesz alkalmad ráülni az ülőkére, akkor mindenféle izommunka nélkül, azonnal kipottyan a termék!

Na a szülés is egy picit ilyen! Lehet, hogy nem igazán érzel még semmiféle ellenállhatatlan kényszert, de csak mert teljes tágulás van és mert eltűnt a méhszáj, azt mondják, hogy most pedig anyuka nyomni kell…természetesen megszületnek így is a kisbabák, csak éppen tovább tart és nehezebb az út! Ez egy picit az a helyzet, amikor erőlteted a kakilást annak ellenére, hogy nem is kell kakilnod…
A másik szélsőség, amikor a kitolási szakaszban egyáltalán nincs aktív izommunka. Talán Te is láttál már hypnoszülés videókat a YouTube-on, ahol az anyák csukott szájjal, csukott szemmel, orron keresztül nyugodtan lélegeznek és a baba megszületését csak a méh pumpálása és a gravitáció segíti. Ezek tényleg nagyon szép, nyugodt születések, de egy picit túlidealizáltak…Szerintem ez az egyetlen motívum a hypnoszülésben, amire felesleges törekedni. Ugyanis a kinyomási kényszernek csak akkor lehet ellenállni, ha valaki valóban rendkívül mély relaxációs állapotba tud eljutni! Ez a rendkívül mély relaxáció nem lehetetlen, de rengeteg gyakorlás kell hozzá és nagyon kevés nőnek sikerül ezt a kitolási szakaszban megvalósítania, ezért aki ilyen szülésre számít utólag esetleg csalódott lehet – teljesen feleslegesen. Azoknál a nagyon szomorú szüléseknél sincs semmiféle izommunka, amikor anyák kómában hozzák világra a kisbabájukat…ilyen szüléseket nem egyszer jegyezték már fel a medikális szakirodalomban! De a leghatékonyabb, legegyszerűbb, legösztönösebb mindenképpen az, amikor nem külső diktálásra, hanem az ellenállhatatlan nyomási kényszerre válaszul reagál a testünk az aktív izommunkával. Egy pillanatra vegyük górcső alá ezt az „ellenállhatatlan nyomási kényszert”! Sok anya ezt összetéveszti azzal a furcsa érzéssel, amit legtöbbször már a vajúdás vége felé érez, különösen egy-egy összehúzódás alatt: mintha kakilni kellene…Ezt az érzetet a baba ereszkedő fejecskéje okozza, ahogy egyre jobban nyomja a végbelet. De ahogy ez az érzés egyre jobban fokozódik, egy idő után már olyan erős lesz, hogy tényleg nem lehet mást csinálni, csakis izommunkával reagálni rá. Na ez a kitolási inger! Tehát amikor már egyértelműen jól esik nyomni és egyértelműen reagál a tested az ingerre, szinte akaratlanul is!

Jogos a kérdés, hogy mi a helyzet epidurális érzéstelenítéses szülésnél, hiszen az epidurális miatt eléggé valószínű, hogy nem vagy csak nagyon korlátozottan érezzük a kitolási kényszert. A legáltalánosabb, hogy ilyenkor teljes tágulásnál felszólítják az anyát, hogy nyomjon, mégpedig az orvos, vagy a szülésznő mondja meg, hogy mikor, hiszen nem feltétlenül érezzük epidurálissal azt sem, hogy mikor van összehúzódás. Vagyis aktív izommunka segíti a baba születését a kitolási szakasz elejétől…Sajnos nagyon gyakran előfordul, hogy ez az izommunka nem elég hatékony és a kitolási folyamat lassú, éppen emiatt magasabb a vákuumos szülésbefejezések aránya epidurális érzéstelenítés mellett. Ezért ennél sokkal, de sokkal jobb várni az aktív izommunkával epidurálisos szüléseknél is, hiszen közben a méh dolgozik rendületlenül és préseli kifelé a kisbabát, az anya pedig nem érzi a fájdalmat és pihen… Nyugat-Európában, modernebb kórházakban ezért már sokkal inkább az a "epidurálisos kitolási technológia", hogy ha az anya és a baba is jól van, akkor teljes tágulásnál még várnak – akár 1-2 órát is! – és csak akkor kezdődik a „nyomatás”, amikor a baba már annyira lent van a szülőcsatornában, hogy fejecske már domborítja a gát-téjékot! Az eredmény: mindenki jobban érzi magát, az aktív kitolási szakasz rendkívüli módon lerövidül és sokkal ritkábban van szükség eszközös szülésbefejezésre!

Eddig csak az izommunkáról volt szó, de mi a helyzet a légzéssel? Kórházban nem csak azt szeretik megmondani, hogy mikor nyomjál, de azt is, hogy mikor vegyél és meddig tartsd bent a levegőt. Magyarországon (és Európában) leggyakrabban arra buzdítják a szülő anyát, hogy egy összehúzódás alatt kétszer vegyen levegőt és amig benntartja a levegőt, addig nyomjon teljes erővel…Mi ennek a módszernek a hatása? Ha visszatartod a lélegzetedet és nem veszel levegőt, akkor néhány másodpercen belül az arcod lilulni kezd, merthogy fogy a rendelkezésre álló oxigén! De természetesen ez az oxigén nem csak a Te testedben fogy, hanem jóval kevesebb jut a kisbabának is! Teljesen természetes, hogy a kitolási szakaszban az összehúzódás alatt enyhe oxigénhiány alakul ki a kisbabában – éppen emiatt ritkábbak az összehúzódások, hogy köztük újra oxigéndús vérrel tudjon telítődni! Viszont ha ezt a természetes enyhe oxigénhiányt megtetőzöd még azzal, hogy visszatartod a lélegzetedet, akkor ez nagyon könnyen vezethet ahhoz, hogy a baba tényleg rosszul érzi magát és ami miatt a kitolási szakasz átcsap kapkodásba, ami miatt azt mondják, hogy akkor is nyomj, ha nincs összehúzódás, merthogy a babának minél hamarabb meg kell születnie….

Éppen ezért a légzéssel kapcsolatban is sokkal jobb, ha a saját ösztöneidre, a saját testedre hallgatsz! Való igaz, hogy nők sokszor önként visszatartják a lélegzetüket és úgy nyomnak, de ha ezt önként teszik, akkor a lélegzet visszatartása szinte soha nem tart 4-5 másodpercnél tovább! Tehát ebben az esetben az a fontos, hogy ne egy külső szereplő diktálja, hogy meddig ne vegyél levegőt, hanem csináld úgy ahogy Neked jól esik! Ráadásul a levegő visszatartásánál sokkal hatékonyabb és sokkal kevésbé fárasztóbb, ha a kitolási szakaszban folyamatosan veszed a levegőt és kifújásra nyomsz! Természetesen, ha ezt úgy csinálod, hogy felfújod az arcodat és erőlködve fújod ki a levegőt, akkor ez nem lesz túl hatékony. Éppen ezért próbálj arra figyelni, hogy laza torokkal, erőlködés nélkül fújd ki a levegőt! Adj ki mély, tehénbőgés szerű hangot (múúúú, ááááá, óóóó) amikor kifújod a levegőt, mert ekkor egészen biztosan ellazítod a torkodat és a torkoddal együtt a gátizomzatot is és az erődet a kitolásra tudod összpontosítani és még a gátsérülés esélyét is csökkented ezáltal! A legegyszerűbb a szájon keresztül kifújni a levegőt, de morgásszerű hangot hallatva nyugodtan kifújhatod az orrodon keresztül is – jógában ezt a morgós orron kifújós légzést bemelegítéskor végzik. Próbáld meg néhányszor minkét verziót: tehát hangot kiadva a szájadon keresztül kifújni a levegőt és morgásszerű hanggal kísérve az orrodon kifújni. Most próbáld meg visszatartani a lélegzetedet és aktiváld a hasizmaidat, mintha nyomnál. Milyen érzés a kétféle nyomás? Amikor elnyújtva, mély hangot hallatva fújtad ki a levegőt, bár nem is nyomtál, automatikusan aktiváltad a rekeszizmodat – és ez a legfontosabb! A rekeszizmod ugyanis sokkal hatékonyabban segíti a méhed munkáját, azzal, hogy felülről lefelé nyom! Egy picit gondolatban hasonlítsd a testedet egy fogkrémes tubushoz, amit felülről lefelé préselsz, hogy minél több fogkrém kijöjjön belőle! Amikor kifújásra nyomsz, akkor így lefelé nyomod a kisbabádat, míg ha benntartod a levegőt, akkor csak a hasizmokat aktiválod, vagyis középen nyomod össze a fogkrémes tubust!

Kismamáként valószínűleg Te is elég sok időt töltesz a legkisebb helyiségben…Kapcsold össze a kellemetlent a hasznossal és gyakorolj közben! Legközelebb próbálj meg kakilás közben hangokat kiadni amikor kifújod a levegőt és ezáltal próbálj meg így egy kicsit előre felkészülni a kitolási szakaszra is!