Hosszú vajúdás? Elmondom, miért ne félj ettől!

Amikor leendő vagy akár már kisgyerekes édesanyákat hallok beszélgetni a szülésről, sokszor hallom a szörnyülködéseket, hogy valai „szerencsétlen” 15 órán keresztül vajúdott és hogy milyen borzasztó hosszú és nehéz lehetett ez a szülés és hogy „jaj csak nekem nehogy ilyen sokáig tartson”. A szülések hosszával kapcsolatos téveszmék azért is gyökereznek mélyen, mert a kórházi szülések legtöbbjét turbó fokozatra kapcsolják a burokrepesztéssel és a mesterséges oxitocinnal.

A szüléshez közeledve azért érdemes beszélni a szülés valódi hosszáról, hogy reális várakozásod legyen és hogy ne irigyeld (indokolatlanul) a gyorsan szülő nőket: nem a szülés hosszától függ, hogy könnyű vagy nehéz-e a szülés! Tény, hogy vannak olyan vajúdások, amik nemhogy 12 óráig, de akár több napig is eltartanak. Ezt ne úgy képzeld el, hogy ilyenkor napokon keresztül elviselhetetlen fájdalommal kell szembenézni, hanem inkább úgy, hogy nagyon hosszú a bemelegítési szakasz a tényleges vajúdásra. Legtöbbször jósló fájásokkal kezdődik a szülés, és ezek a jósló fájások hol felerősödnek, hol elhalkulnak, hol teljesen kikapcsolnak – akár több napon át, mire a folyamat tényleg rendszeres és lassan erősödő, valódi vajúdási összehúzódásokba menne át. A rendszeres, erősödő összehúzódások is ilyenkor legtöbbször még ritkán jelentkeznek, akár 15-20 percenként, viszonylag rövidek, nem is erősebbek egy menstruációs görcsnél. A folyamat hosszúsága miatt ez valóban fárasztó lehet, nehéz lehet közben aludni, de az ilyen lassan fejlődő folyamat teszi lehetővé azt, hogy testileg és lelkileg szépen, lassan ráhangolódj a vajúdásra, hogy belerázódj és intuitív módon megtanulj az összehúzódásokkal együtt dolgozni. Az ilyen hosszabb ráhangolódás abban is segít, hogy majd mire tényleg átcsap a vajúdás a komoly munkába, addigra lesz egy működő stratégiád, ami átsegít minden egyes összehúzódáson. Az ilyen lassan fejlődő, lassan kibontakozó vajúdásokat képzeld el úgy, mint a régi kis piros falujáró személyvonatot, amelyik minden állomáson és megállóhelyen megáll, szépen, komótosan...
Ilyen volt az én második szülésem is. Reggel fél5 körül ébredtem arra, hogy valamit érzek, de ezek a valamik ritkán jöttek és bár felébresztettek, de egyáltalán nem voltak nehezen elviselehetőek. Megreggelizünk, tettem-vettem, ebédet főztem és egy-egy összehúzódás alatt csak megkapaszkodtam valamiben és utána folytattam a dolgomat. Délután négykor indultunk a kórházba, addigra tényleg minden figyelmemet lekötötte a vajúdás, két órával később pedig megszülette Virág...A vajúdás (második baba!) valóban több, mint 12 óra volt, de ebből az igazán komoly munka csak néhány óra volt!
Hogy zajlanak a gyors vajúdások? Ha maradunk a vonatos példánál, a gyors vajúdásokat az Intercity vonathoz lehetne hasonlítani...A folyamat általában kemény összehúzódásokkal kezdődik, ezek rögtön 5-6 percenként jönnek és szinte a közepén kezdődik a vajúdás. Ilyenkor hirtelen kell beüzemelni minden korábban megtanult természetes fájdalomcsillapító technikát (ezért is jó ezeket előtte begyakorolni!), és bizony nem könnyű ilyenkor sem testileg, sem lelkileg ráhangolódni a vajúdásra és együttműködni az összehúzódásokkal. A jó hír az ilyen IC típusú szülésekkel kapcsolatban, hogy ezek a szülések általában feltartóztathatatlanul haladnak a maguk expressz ütemében, minden gond és kétség nélkül. Egy ilyen IC tipusú szülésről is szeretnék megosztani Veled egy történetet: tavaly dúlaként segítettem egy otthonszülésnél. A a szülés napján délelőtt még telefonon csicseregtünk az édesanyával: erős hüvelyi váladákozást tapasztalt, emiatt hívott, de semmi mást nem érzett. Három órával később, délután 2-kor a leendő apa hívott, hogy jöjjek, mert a felesége nem tud már beszélni...este 6 kor pedig már szopizott a baba. Ez valóban egy nagyon gyors szülés volt, de egyáltalán nem volt könnyű! Szinte az összes természetes fájdalomcsillapító trükköt be kellett vetni, de leginkább a lelki támasz és a biztatás tartotta az édesanyában a lelket - és ez a szülés még csak nem is volt „rohamos szülés! Amikor a sebesség nem egy InteCity vonathoz hasonlít, hanem inkább a japán mágnesvasúthoz, és az egész szülés az elejétől a végéig három órán belül lezajlik úgy, hogy sokszor még a kórházba sem sikerül beérni - akkor beszélünk rohamos szüléstől. De ne irigykedj az ilyen japán mágnesvasút gyorsaságú szülésekre sem, mert ezek nemhogy nem könnyebb szülések, de álalában sokkal-sokkal nehezebbek, hiszen nincs idő a ráhangolódásra, a belerázódásra és lelkileg felkészülni a baba érkezésre. Éppen ezért ne is aggódj amiatt, hogy vajon a Te szülésed milyen hosszú lesz, mert a természet olyan bölcsen rendezte ezt el, hogy a szülés hosszúsága és fájdalmassága között általában fordított az összefüggés: a gyors, rövid szülések fájdalmasabbak, míg a lassabb tempójúak álatlában könnyebben kezelhetőek!
Vannak-e jelek, amiből egy picit következtetni lehetne, hogy a Te vajúdásod falujáró személyvonat, intercity vagy mágnesvasút típusú lesz-e? Átalában a kezdés elég jól utal arra, hogy mire is számíts. Ha a vajúdásod szépen lassan kezdődik, óránként három-négy összehúzódással, ami sem nem tart túl sokáig, sem nem túl erős és alig veszed észre, hogy ez ez állapot erősödne, akkor jó eséllyel egy lassan fejlődő, kényelmes tempóban kiteljesedő vajúdásra számíthatsz. Viszont ha rögtön olyan összhúzódásokkal kezdesz, amik alatt szinte megszólalni sem tudsz és néhány perc múlva jön is már a következő, akkor a tested rögtön a komoly munkával kezdte a vajúdást és valószínűleg nem kell majd túl sokáig várnod, hogy a kisbabádat a karodban tarthasd.
A fentiekből már remélem látod, hogy a vajúdás hossza nagyon-nagyon tág határok között mozog, az egy-két órás és a néhány napig tartó is még a „normális” határain belül van. Ehhez képest a nem tervezett műtéti szülések oroszlánrészét (kb.60%-át) a vajúdás nem megfelelő üteme vagy fájásgyengeség miatt végzik ma Magyarországon és a világ fejlettebb részein szinte mindenhol. Ennek a jelenségnek az angol szakkifejezése a „lack of progress”, szó szerinti fordításban „nincs haladás”, bár az élettani szülés pártolói szerint jobban illene rá a a „lack of patience” megfogalmazás, ami annyit jelent, hogy „nincs türelem”. Ezt jól illusztrálja egy facebook bejegyzés is, amit tavaly olvastam:

„hajlalban arra ébredtem, hogy valami fáj. Nem volt túl durva, de rendszeres volt, úgyhogy reggel kilenc körül bementünk a kórházba. Papírozás, vizsgálat, de még csak egy újnyi sem volt a méhszáj....aztán délután kettőkor a doki megint megvizsgált, de alig volt valami haladás, meg tényleg nem is volt olyan sűrű meg minden. Kaptam oxit, hogy erősebbek legyenek a fájások, hát attól a csillagokat láttam, nem gondoltam volna, hogy ez ilyen, de két órával később is még csak két újnyi voltam, akkor a burkot is megrepesztették....ötkor jött a doki, látta, hogy kivagyok, és mondta, hogy nem hagy itt tovább szenvedni, megcsászároznak. Akkor ez tök jónak tűnt, hogy ténlyeg ilyen lassú meg minden. De utólag máshogy látom, esélyt sem kaptam a hüvelyi szülésre, meg nem is biztos, hogy ez szenvedés volt”

Miért fordulnak elő nap mint nap ehhez hasonló szomorú esetek? Miért fogy el ennyire gyakran a türelem? Mennyi az annyi, ami valóban beavatkozást igényel? A kérdések teljesen jogosak, de egyértelmű választ nem kapunk erre. A magyarországon érvényes szakmai irányelvek ugyanis nem konkrét időintervallumot fogalmaznak meg, hanem általánosságban fogalmazzák meg, hogy beavatkozások akkor szükségesek „amennyiben a tágulási szakasz elhúzódik”, tág teret hagyva az egyéni értelmezéseknek.
Annak ellenére, hogy konkrét számokat a jelenleg érvényes irányelvekben nem találunk, még ma is elterjedt az általános nézet, hogy a vajúdás akkor tekinthető „normálisnak”, ha az aktív szakaszban – kb.5-6 cm tágulás után - a tágulás sebessége legalább 1 cm óránként. Ezt a szabályt egy Friedman nevű amerikai orvos állította fel 1955-ben, és az átlagos tágulási folyamatot az idő függvényében róla elnevezett görbével jellemezte. A görbe alapján a „normális” vajúdás első szülés esetében cakk-pakk 13 óra, míg többedszer szülő nőknél ez 8 óra. Ez alapján az én második szülésem sem illett volna bele a „normális” kategóriába!
Jópár évvel később, kutatók azért lerántották a leplet a Friedman görbéről, hogy ezt a vajúdási sebesség teljesen irreális és a legtöbb szülésnél nem elvárható. Az 1955-ös kutatással több dolog is sánított: az összes vizsgálatban szereplő nő ugyanis el volt kábítva a vajúdás során az akkori gyakorlatnak megfelelően („twilight sleep”) és csak fiatal, középosztálybeli fehér nők képezték a vizsgálat tárgyát. A másik ok pedig, ami miatt irreális ma, 2022-ben alakalmazni ezt a szabályt általánosságként, hogy manapság bizony általában nem a huszas éveinkben adunk életet a babáinknak, hanem legalább 10 évvel idősbben, és nemcsak hogy idősebb korban válunk anyává, de jóval kevesebbet mozgunk és a legtöbb édasanyán bizony van több vagy kevesebb súlyfelesleg is...
A fentiek miatt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) feketén fehéren kijelenti, hogy nem javasolják a Friedman görbe figyelembevételét, hanem az egyetlen útmutató az anya és a kisbaba hogyléte: vagyis amíg a baba és az édesanya funkciói megfelelnek, addig nem jelenthető ki, hogy a vajúdás túlságosan elhúzódna, ezért az idő eltelte önmagában nem indokolja a szülészeti beavatkozásokat.
Ehhez képest a szülészeti gyakorlat nemcsak Magyarországon, de a fejlettebb világ legtöbb kórházában sem tükrözi ezt az irányelvet, az óra ott van a falon minden szülőszobában és nagyon sokszor beavatkoznak a folymatokba, csak azért, mert telik az idő. Az oxitocinnal, burokrepesztéssel legtöbbször tényleg magasabb sebességbe lehet kapcsolni a vajúdást, de ez nem csak az anyának jóval fájdalmasabb, de gyakran a baba is nehezebben tolerálhatja a turbó fokozatot, ami a műtőhöz is elvezethet....
Talán most azt gondolod, hogy minek erről tudni, ha úgyis ki vagy szolgáltatva az orvosi gyakorlatnak, és hát mégiscsak az orvos a szakember ebben a kérdésben. Való igaz! De van három nagyon fontos üzenete ennek a „leckének”:

• Ne hasonlítsd mások szüléséhez a Te szülésedet és ne irgyeld a gyorsan szülő nőket, mert az ilyen szüléseknek is bőven megvan a maga nehézsége!
• Bizz a testedben, bízz az ösztöneidben, hogy Neked olyan tempót fog diktálni a tested, ami a legjobb Neked és a kisbabádnak. Ahogy más az újjlenyomatod is, Te is más vagy és más a szülésed is, akár két testvér születése is teljesen más sebességgel történhet!
• Készülj fel a szülésre! Ha tudod, hogy mikor és miért célszerű bemenni a kórházba, ha tudod, hogy mire számíts nagyjából a vajúdással kapcsolatban, ha tudod, hogy a szüléseddel kapcsolatban mit és miért szeretnél vagy nem szeretnél, ha ezt hatékonyan tudod kommunikálni - akkor sokkal, de sokkal nagyobb az esélyed arra, hogy elkerüld a felturbózott szülést az ezzel járó beavatkozás lavinát.

Nagyon szép szülést kívánok Neked, a Te ritmusodban, ahogy az Neked és a kisbabádnak a legjobb!